Az amerikaiak lecsaptak Irakban

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok légi csapást intézett az Iszlám Állam állásai ellen Irakban.
Vágólapra másolva!

A Pentagon bejelentette, hogy a légierő gépei az Iszlám Állam mobil tüzérségét támadták a kurdok legjelentősebb városa, Erbil mellett.

A CNN jelentése szerint két F/A18-as dobott 225 kilós, lézervezérlésű bombákat a célpontokra. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. A gépek az Arab-öbölben állomásozó USS George HW Bush anyahajóról indultak bevetésre.

Barack Obama elnök csütörtökön engedélyezte a légi csapásokat, de egyúttal bejelentette, hogy amerikai csapatokat nem küld Irakba - emlékeztetett a BBC.

Az Iszlám Állam júniusban foglalta el az észak-iraki Moszult, és előrenyomult Bagdad felé. Washington akkor 275 katonát küldött Irakba, akiknek az volt a feladatuk, hogy a nagykövetség személyzetének egy részét a biztonságosabb Erbilbe kísérjék. Valamennyien a városban tartózkodnak azóta is – hangsúlyozta a Vox.

Harcosai e héten foglalták el Karakost, Irak legnagyobb, keresztények lakta városát.