A pápa az iraki keresztényeket bátorítja

Vágólapra másolva!
A gázai helyzet és az Ebola-járvány is foglalkoztatja a katolikus egyházfőt. Helyi és nemzetközi megoldásokat is szorgalmaz a konfliktusok rendezésére.
Vágólapra másolva!

Hatékony nemzetközi és helyi megoldást szorgalmazott Ferenc pápa vasárnap az iraki erőszak minden formájának beszüntetése érdekében. "Rémülten és hitetlenkedve állunk az Irakból érkező információk előtt: emberek ezreit, közöttük számos keresztényt űznek el kegyetlenül otthonukból, gyermekek halnak éhen és szomjan a menekülés során, nőket zárnak el, és mindenféle erőszakos cselekményt követnek el" - jelentette ki a katolikus egyházfő az úrangyala imája után.

Ferenc pápa szerint ezek az erőszakos cselekmények és "a térség házainak, vallási, történelmi és kulturális kincseinek tömeges elpusztítása súlyos sérelem Istennel és az emberiséggel szemben, mert Isten nevében nem lehet gyűlöletet szítani és háborúzni". A katolikus egyházfő felszólította a római Szent Péter téren összegyűlteket, hajtsanak fejet, tisztelegjenek és imádkozzanak az iraki helyzetre és az iraki emberekre gondolva.

A pápa köszönetet mondott mindenkinek, aki segítséget nyújtott ezeknek az embereknek, és hatékony politikai megoldást szorgalmazott nemzetközi és helyi téren egyaránt, hogy véget vethessenek a bűncselekményeknek és helyreállítsák a jogállamot.

Irakba utazik a pápa képviselője

Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy különmegbízottjának nevezte ki Ferdinando Filoni bíborost azzal a feladattal, hogy Irakba utazzon, és biztosítsa a lakosságot a katolikus egyházfő támogatásáról.

Filoni bíboros, iraki és jordániai pápai nuncius várhatón az iraki Kurdisztánba utazik, ahol az Iraki és Levantei Iszlám Állam offenzívája elől menekülő keresztények többsége tartózkodik.

A pápa szólt a gázai helyzetről is, sajnálkozását fejezve ki, hogy a tűzszünet után újjáéledt az ártatlan áldozatokat, közöttük gyermekeket követelő háború, amely csak tovább súlyosbítja az izraeliek és palesztinok közötti konfliktust.

A katolikus egyházfő felszólított mindenkit arra, hogy Afrikára gondolva imádkozzanak az Ebola-vírus áldozataiért és a járvány megállításáért küzdőkért.