Steven Seagalt semmilyen szankció nem választja el Putyintól

Vágólapra másolva!
Az orosz elnök nagy barátja a Krím félszigeten koncertezett. Több más rendezvényről kitiltották.
Vágólapra másolva!

Az Ukrajnától Oroszországhoz csatolt Krím félszigeten adott koncertet az önmagát orosz gyökerűnek mondó Steven Seagal amerikai akciófilmszínész és blueszenész, újból kinyilvánítva támogatását Vlagyimir Putyin orosz elnök iránt.

Az oroszbarát szeparatizmus támogatása miatt több európai fesztiválról kitiltott 62 éves sztár az Éjjeli Farkasok nevű orosz motorosklub találkozójának zárónapján, szombat este lépett fel a félszigettel együtt márciusban Oroszországhoz csatolt Szevasztopol krími hadikötőben zenekarával, a Steven Seagal Blues Banddel.

A basszusgitáron játszó énekes-dalszerző blues stílusban adott elő ismert slágereket a függetlenségét önkényesen kikiáltó kelet-ukrajnai Donyecki Népköztársaság zászlajával is díszített színpadon, az ukrajnai szakadárok zászlait is lengető közönség előtt. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint a színész-énekes azt mondta, azért vállalta a fellépést, "mert a zene összeköt".

Több helyen nem léphetett fel

A koncert után a motorosklub elnöke, a Hirurg (Sebész) néven is emlegetett Alekszandr Zaldosztanov Putyin elnök képmásával és egy orosz vitéz figurájával díszített labdarúgómezt adott át az amerikai előadónak, úgymond kárpótlandó őt azért a három elmaradt koncertért, amelyet a Krím félszigeti rendezvényen való fellépése miatt nem tarthatott meg Európában, közte egy észtországi bluesfesztiválon.

Helyi újságíróknak Seagal azzal magyarázta részvételét, hogy orosz gyökerei vannak, nagyszülei Vlagyivosztokból, illetve Szentpétervárról származtak, ezért nem tehette meg, hogy nem jön el fellépni egy orosz városban. A Zvezda orosz állami tévének egyenesen azt mondta, hogy "orosz vagyok".

A politikához is hozzászól

Egy orosz újságnak márciusban adott interjúban Seagal kijelentette, hogy jogosnak tartja Putyin elnök szándékát a Krímben élő oroszok megvédésére.

Az amerikai filmszínész és Vlagyimir Putyin régóta közeli barátok, és rendszeresen találkoznak - mondta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője Seagal egy tavalyi moszkvai látogatása alkalmából, amelynek célja a küzdősportok népszerűsítése volt.

Kreml-közeli politikusokkal találkozva Steven Seagal nemrég felajánlotta, hogy az orosz fegyverkereskedők kijáróembere lesz Washingtonban. Az ITAR-TASZSZ szerint százezren vettek részt a motorosfesztiválon, amelyet hatodik alkalommal tartottak Szevasztopolban, idén Krím és Szevasztopol Oroszországgal való egyesítése jegyében, a motorosok közül ötezren Oroszország különböző régióiból érkeztek.