Lezuhant egy katonai helikopter, mert megrohanták a menekültek

Vágólapra másolva!
Túl sok, az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet által lakhelyéről elüldözött jazidi menekült próbált meg feljutni a segélyt szállító helikopterre.
Vágólapra másolva!

Az iraki hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a Szindzsár-hegységben történt balesetben a pilóta életét vesztette, és megsérült egy, a jazidi kisebbséghez tartozó iraki parlamenti képviselő is.

A New York Times amerikai napilap arról számolt be internetes oldalán, hogy egy újságírója is megsérült, aki szintén a gép fedélzetén utazott. A sérülteket kórházba szállították.

A szóvivő szerint a helikopter felszálláskor a hegynek ütközött, miután túl sokan voltak rajta, akik ki akartak jutni a veszélyeztetett területről.

Étlen-szomjan

A jazidi közösség több tízezer tagja menekült a Szindzsár-hegységbe, miután az Iszlám Állam fegyveresei augusztus 4-én elfoglalták addigi otthonukat, az azonos nevet viselő várost, és ultimátumot intéztek hozzájuk: vagy áttérnek a szunnita iszlámra, vagy megölik őket.

Azóta az elmenekült jazidiak az elzárt hegységben rekedtek, ahol az iraki és az amerikai hadsereg a levegőből ledobott segélycsomagokkal próbálja megmenteni az étlen és szomjan maradt emberek életét.