Ausztrál katonai gépek is repülnek Észak-Irakba

Vágólapra másolva!
Ausztrália is bekapcsolódik az Észak-Irakban megkezdett humanitárius műveletekbe – jelentette be szerdán Tony Abbott miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál repülőgépek hamarosan részt vesznek a humanitárius segélyek ledobásában Szindzsár térségében, és arról is konzultálnak partnereikkel, köztük az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával, hogy milyen további segítséget tudnak nyújtani – mondta a kormányfő.

Irakban azért kezdődött nemzetközi művelet, mert az iszlamista szélsőségesek előretörése miatt több százezren (keresztények, kurdok, jazidik) menekülni kényszerültek, és sokan közülük élelmiszer- és vízellátás nélkül tengődnek. A művelet keretében az Egyesült Államok vasárnap óta hajt végre légicsapásokat a szélsőségesek állásai ellen, és juttat el humanitárius segélyeket a rászorulóknak a levegőből, továbbá fegyverekkel is segíti a kurd ellenállókat.

A humanitárius célzatú katonai műveletekben Nagy-Britannia és Franciaország is részt vesz.
Ausztráliának két katonai szállító repülőgépe van a térségben.