Egy hónap múlva folytatódik a malajziai repülőgép keresése

Vágólapra másolva!
„A rendelkezésre álló legmodernebb technológiák” bevetésével fogják átvizsgálni a gép vélhető becsapódásának teljes körzetét, egy mintegy 60 ezer négyzetkilométeres területet Ausztrália partjaitól nyugatra – jelentette be az ausztrál kormányfő.
Vágólapra másolva!

Tony Abbott kijelentette, hogy „nem adják fel egykönnyen” a repülő utáni kutatást, és „ha a gép odalent van” az Indiai-óceán mélyén, akkor jó eséllyel meg fogják találni. Azt is hozzátette azonban, hogy ez akár egy évbe is telhet.

A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járatával március 8-án a Dél-kínai-tenger felett szakadt meg a kapcsolat. A fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel repülő Boeing 777-200-as típusú repülőgép műholdadatokon alapuló számítások alapján ezt követően visszafordult, az Indiai-óceán felé vette útját, és ott végleg eltűnt.

Az eset a polgári repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye. Miután a becsapódás vélhető helyszíne Ausztráliához van legközelebb, Canberra vezető szerepet vállalt a gép utáni kutatásban.