Paradicsomcsata Spanyolországban

Tomatina paradicsomfesztivál
A couple kisses during the annual "tomatina" festivities in the village of Bunol, near Valencia on August 27, 2014. Some 22,000 revellers hurled 130 tonnes of squashed tomatoes at each other drenching the streets in red in a gigantic Spanish food fight known as the Tomatina. AFP PHOTO / GABRIEL GALLO
Vágólapra másolva!
Száznegyven tonna paradicsommal dobálták meg egymást szerdán reggel a spanyolországi Bunolban. A Tomatina becenéven emlegetett hagyományos fesztiválon 22 ezer ember fegyverkezett fel a lecsó egyik elengedhetetlen alapanyagával. 
Vágólapra másolva!

Mindenki paradicsomot ragadott

A külföldieknek, illetve azoknak, akik Spanyolország más vidékeiről érkeztek 10 eurót kellett fizetniük azért, hogy paradicsomot dobálhassanak. A helyi lakosok közül viszont ötezren ingyen vehettek részt a különös eseményen. Az idei fesztivál volt már a második, amelyet fizetőssé tettek a többségnek. Tavaly korlátozták először a résztvevők számát a belépődíj bevezetésével, mivel a 10 ezer lakosú kelet-spanyolországi városra, az odasereglő 45 ezer látogatóval túl nagy teher nehezedett. Persze a paradicsomháború közepette ebből semmit sem érzékelte a csatázók. Akadt olyan is, aki cselesen vízipisztolyt töltött meg paradicsomlével.

"A csata hevében". Galériánkért kattintson a képre! Forrás: AFP/Gabriel Gallo

A Valenciához közeli város egyébként a bevételt az 5,5 millió eurónyi adósságának csökkentésére, illetve most elsőként indiai karitatív programok finanszírozására fordítja.

A hölgyek is élvezték a "paradicsomtengert". Galériánkért kattintson a képre! Forrás: AFP/Gabriel Gallo

A fotók alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a fesztiválon szó szerint mindenki "egymásnak esett". Még a szerelmespárok is.

Egy szerelmes pár csókolózik a fesztiválon. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: AFP/Gabriel Gallo

Évről-évre "ízletesebb" a kínálat

Az eseményt élőben lehetett követni az interneten több fix kamera, illetve egy mozgó videoriporter segítségével.További újdonság volt, hogy kétnapos zenei fesztivál is kísérte a „lucskos néphagyományt”. Idén is egy játékfilmet és egy reklámfilmet forgattak a vörös paradicsompép borította bunoli utcákon, ahol a fotók tanúsága szerint, mindenki "elázott".

Paradicsomlében fürdetnek egy férfit a fesztiválon. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: AFP/Gabriel Gallo

A szerdai paradicsomcsatát vasárnap az aprónép Tomatinája vezette fel: ezen a napon 2500, álarcot és búvárszemüveget viselő gyermek dobálta meg egymást 6,5 tonna paradicsommal.

Nem marad szárazon a spanyol kisváros

Egy dél-koreai várossal kötött csereprogram részeként hétfőn Bunolban iszapcsatát is rendeztek, míg a távol-keleti Boryeongban paradicsomcsatát tartanak.

Nem sajnálták a paradicsomot. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: AFP/Gabriel Gallo

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor egy felvonulás alkalmával rivalizáló fiatalok csoportjai paradicsommal dobálták meg egymást. A bunoli önkormányzat 1980-ban tette hivatalossá a világ minden tájáról egyre több látogatót vonzó eseményt.