Béketervet készít Moszkva és Kijev

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy mind az orosz, mind az ukrán államfőnek elege volt a vérontásból. 
Vágólapra másolva!

Petro Porosenko ukrán államfő közölése szerint a kedd esti minszki találkozó résztvevői elfogadták az általa előterjesztett béketervet a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására, és tervet készítenek arra, hogy a lehető leghamarabb tűzszünet legyen.

A megbeszélések "nagyon nehezek és összetettek voltak" - tette hozzá, miután négyszemközt tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Putyin azt mondta: Porosenkóval egyetértettek abban, hogy azonnal véget kell vetni a vérontásnak, és el kell kezdeni a konfliktus politikai megoldását.

Nézze meg, milyen pillantást lövellt Porosenko Putyin felé a találkozó kezdetekor:

Putyin a találkozó után azt mondta, egyetértettek Porosenkóval abban, hogy azonnal véget kell vetni a vérontásnak, és el kell kezdeni a konfliktus politikai megoldását. Azt is mondta azonban, hogy a tűzszünet megvalósításáról nem tárgyaltak, mert Oroszország nem része a konfliktusnak. A tűzszünetről Ukrajnának kell megállapodnia a szakadárokkal.

- mondta Putyin.

Kijev kedd hajnalban jelentette be, hogy orosz katonai ejtőernyősöket fogtak el ukrán területen. Putyint ezzel kapcsolatban is kérdezték. Úgy tűnt, hallgatólagosan elismerte, hogy orosz katonák kerültek ukrán területre, de azt állította, lehetséges, hogy egy határ menti járőr tagjai eltévedtek.

Putyin szerint megállapodtak arról is, hogy tárgyalnak az Ukrajnába irányuló orosz gázszállítás újraindításáról. "Folytatnunk kell a párbeszédet az energiáról, beleértve a gázszállítási problémákat. Őszintén szólva ez egy összetett ügy, zsákutcába jutott, de beszélnünk kell róla" - mondta.

A négyszemközti találkozó előtt tartott többoldalú megbeszélésekről a vendéglátó, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő azt mondta, hogy nehezek voltak, Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pedig azt, hogy "őszinték, de pozitívak".