Az RMDSZ véget vetne a politika krónikus betegségének

Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettes
Gödöllő, 2014. június 28. Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédet mond a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) szervezésében tizedik alkalommal megrendezett Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában 2014. június 28-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatja a választott önkormányzati tisztségviselők pártváltását, és az erről szóló sürgősségi kormányrendelet parlamenti vitája során a jogszabály ellen szavaz majd – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, akit a Mediafax hírügynökség idézett.
Vágólapra másolva!

A politikus az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának a Kolozsvár melletti Tordaszentlászlón tartott együttes ülése után nyilatkozott a román pártokat élesen megosztó témáról. A bukaresti kormány – amelyben az RMDSZ is részt vesz – 45 napra felfüggesztette a választott önkormányzati tisztségviselők pártváltását mandátumvesztéssel büntető törvénycikkelyek hatályát. A sürgősségi kormányrendelet a közzététele után azonnal hatályba lép, a parlament csak utólag vitatja meg a jogszabályt.

„Évek óta mondjuk, hogy a pártváltás a román politika krónikus betegsége. A miniszterelnök ismeri a véleményem, de magára vállalta a felelősséget. Következik a parlamenti vita, amelynek során az RMDSZ frakciói nem fogják megszavazni a rendeletet, mert nem támogathatunk olyasmit, ami ellenkezik az elveinkkel” – mondta Kelemen. Hozzátette: az RMDSZ-t közvetlenül nem érinti a pártváltás, de érdekelt megfékezésében, mert a jelenség aláássa a politikai stabilitást.

Alapvető szerepük van a mozgósításban

A „politikai migráció” előtt utat nyitó rendelet éles vitát váltott ki Romániában. A kormányzó szociáldemokraták (PSD) szerint csak így lehet a patthelyzetbe jutott önkormányzatokat ismét működésképessé tenni. A jobboldali ellenzék viszont azt állítja, hogy a vezető kormánypárt zsarolással próbálja saját táborába kényszeríteni a polgármestereket, akiknek meghatározó szerepük lehet az emberek mozgósításában a novemberi államfőválasztáson.

A román sajtó szerint a mindenkori bukaresti kormány főleg a hatalmon lévő pártok polgármestereinek juttat kormányzati forrásokat különböző fejlesztésekre, ezáltal erősítve befolyásukat a helyi közösségben. Az elemzők szerint a kormányon lévő PSD jó eséllyel növelheti önkormányzati tisztségviselőinek táborát, ha az átállóknak nem kell már tartaniuk attól, hogy elveszítik mandátumukat.