Rövid időn belül 20 ezer ebola-fertőzött lehet

Ebola
Vágólapra másolva!
Akár a 20 ezret is meghaladhatja az ebola-vírussal fertőzöttek száma a járvány során, ami mintegy hatszorosa a jelenleg regisztrált megbetegedéseknek - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet.
Vágólapra másolva!

A WHO stratégiát dolgozott ki a nyugat-afrikai országokban pusztító, a legújabb adatok szerint már 1552 áldozatot követelő járvány megfékezésére, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra Genfben.
A szervezet fő célja, hogy három hónapon belül megállítsa a vírus átterjedését új területekre, valamint hat-kilenc hónapon belül teljesen meg akarja szüntetni a járvány terjedését. A WHO közölte: a megbetegedések tényleges száma akár duplája vagy négyszerese is lehet a jelenleg nyilvántartottnak az Ebolával erőteljesen fertőzött területeken.

Veszélyben a nagyvárosok

Különös figyelmet kell fordítani azokra a területekre, ahol a leggyorsabb a vírus terjedése, ilyenek a nagyobb városok, kikötők - hangsúlyozta a szervezet, hozzátéve: a vírus továbbra is terjed számos településen, és a lakosokon kívül eddig példa nélküli számban estek áldozatául egészségügyi dolgozók is.
Az ENSZ szeptember végére ígért átfogó tervet, amely többek között az élelmiszerbiztonság, a vízellátás, a közegészségügy, az oktatás egyre sürgetőbb problémáinak kezelését célozza majd.

Ebola Forrás: AFP

Guineában kezdődött

A jelenlegi a legsúlyosabb járvány az Ebola-vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A betegség mostani terjedése februárban Guineában kezdődött. A vérrel és más testnedvekkel terjedő járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt.

Láz, hasmenés, hányás, elvérzés

A betegség tünetei közé tartozik a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.