A kemény lengyel és a puha olasz

2014.09.01. 00:23

Megegyezésre törekvő, megfontolt, de határozott politikus Donald Tusk lengyel kormányfő, akit szombaton az EU elnökévé választottak. Az Ukrajnában bajt keverő Moszkvával mindig kemény volt, de nem kímélte szövetségeseit sem, ha sértették európai elveit. Úgy tűnik, keménységét puhább uniós külképviselővel igyekeztek tompítani az olasz Feredrica Mogherini személyében.

Donald Tusk sokat focizott az 1980-as években a lengyel Szolidaritás tagjainak csapataival. Középcsatárként – a Financial Times brit lap szerint – nagyon jó érzéke volt ahhoz, hogy a megfelelő helyen és a megfelelő időben felbukkanva bebombázzon egy-egy győztes gólt. Úgy tűnik, nem vesztette el ezt az érzékét. Az EU vezetői szombati rendkívüli tanácskozásukon őt választották meg az Európai Tanács következő elnökének.

A luxemburgi Herman van Rompuyt váltja a poszton, aki azzal méltatta utódját, hogy „Behozta Lengyelországot Európa szívébe”. Az Európa egyik legdinamikusabban fejlődő országát az utóbbi hét évben irányító 57 éves Tuskot mára a kontinens legmegbecsültebb államférfijai között tartják számon, de ami miatt különösen alkalmasnak tartják az európai vezető posztra, az miniszterelnökségének kezdeti szakasza: ügyesen sikerült konszenzust teremtenie a lengyel kormánykoalíció pártjai között.

„Egy olyan, megegyezésre törekvő politikus, aki képes kompromisszumokat kötni, de közben nem él vissza a politikai különbségekkel. Valóban olyan valaki, aki már megmutatta, képes összerántani a csapatot” – mondta róla Paweł ¦wieboda, a varsói demosEuropa stratégiai kutatóintézet elnöke.

Körültekintő és óvatos politikusként jellemzik, amit az is jelzett, hogy hivatalosan nem jelentette be, hogy pályázna Rompuy helyére, sőt korábban tagadta is ilyen irányú ambícióit. Elsősorban azért vonakodott a Financial Times szerint, mert úgy vélte, vezetői erényei adminisztratív hozzáállásában rejlenek, és mert inkább személyes tanácsadóinak kicsi, de szoros csoportjával végzett munkához szokott, mint az uniós vezetés szélesebb, irányító jellegű feladataihoz.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Wiktor Dabkowski

Hízelgőnek találta

Tartózkodását azonban felül kellett vizsgálnia az utóbbi hetekben, miután - úgy is, mint Angela Merkel német kancellár egyik legközelebbi európai bizalmasa, és mint az uniós politikában egyre nagyobb súllyal bíró Lengyelország vezetője -, egyre többen támogatták jelöltségét. Állítólag rendkívül hízelgőnek találta a mind több felkérést.

Az biztos, hogy alig akad, aki kételkedne képességeiben és európai hitelességében. Donald Tusk mindig is kiállt európai intézmények megerősítése mellett. Az euró lengyelországi bevezetését az adósságválság tartós megoldásához köti. Fiatalkora óta liberális beállítottságú. Fő törekvése, hogy Lengyelországban csökkentse az állam szerepét és növelje vállalkozásokét, de a válság idején nézeteit bizonyos mértékben módosította, és belátta, hogy a helyzet időnként szükségessé teszi az állami beavatkozást.

A galamb

Tusk megválasztását nem lehet különválasztani az EU másik legfontosabb szintén szombaton megválasztott vezető tisztségviselőjének személyétől. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjévé választott olasz külügyminiszter, Federica Mogherinit emlegetik galambként az ukrán válsággal és az oroszokkal szembeni fellépésben héjaként is jellemzett Tusk mellett. A Guardian brit lap szerint az ő keménysége miatt vált lehetővé, hogy az Oroszországgal szemben puhábbnak tekintett fiatal olasz diplomata legyen az uniós külügyminiszter. A neves olasz rendező lányaként született Mogheriniről sokan elismerik, hogy már bizonyította külpolitikai tehetségét, de hiányolják a tapasztalatát.

Pedig gazdag politikai karrier áll mögötte is, bár valóban csupán 41 éves. Az iszlámból szakdolgozott, Erasmusos ösztöndíjas volt, benne volt az olasz baloldali demokraták ifjúsági szervezetének vezetésében, kétszer is képviselőnek választották, az Európai Ifjú Szocialisták (ECOSY) tanácsának tagja, sőt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a szervezet védelmi bizottságának a titkára is volt. 2013. augusztus 1-től az olasz delegáció tagja a NATO Parlamenti Közgyűlésében.

A személyét ellenzők szerint túl fiatal és ismeretlen, a Financial Times szerint megválasztása a tagállamok kifinomult alkuja, +amelyben minden szempontot figyelembe vesznek a szükséges tapasztalat kivételével". Többen úgy vélik, hogy az európai külpolitika ügyében továbbra is Angela Merkel német kancellár személye lesz a meghatározó.

Beszól, ha kell

Van azonban, aki nem feltétlenül örül, hogy ő lesz Európa élén. Például az Ukrajnában bajkeverő Oroszország. A Tusk által vezetett lengyel kormány ugyanis azok közé tartozott, akik a legkeményebben követelték a Moszkva elleni unió szankciókat annak ukrajnai kavarása miatt. Tusk többször is jelezte, annak a híve, hogy az EU határozott választ adjon Moszkvának.

Tusk azonban nem csak az oroszokkal szemben tud kemény lenni. Januárban a David Cameron vezette brit kormánynak is beszólt, miután az megkurtította a bevándorlóknak fizetett családi pótlékokat (bár Cameronnal természetes szövetségesnek számítanak az EU reformja kérdésében).

Forrás: AFP/Peter Muhly

Nem kímélte Orbán Viktor magyar kormányfőt sem, amikor az májusban szerinte félreérthető nyilatkozatot tett Kárpátalja ügyében. Ennek ellenére Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára vasárnap arról beszélt, Tusk megválasztása nagyon komoly közép-európai, ezen belül magyar siker is. Szijjártó szerint Magyarországnak is előnyös lehet Tusk elnöksége, mert Orbán Viktor kifejezetten jó viszonyt ápol vele. Az ugyanakkor nem világos, hogy az államtitkár miként értékeli, hogy például az orosz szankciók kérdésében Orbán Viktor Tuskéval pont ellentétes véleményt képvisel.

Ráadásul a lengyel politikus ellenzi az egyes országok külön kezdeményezését, mivel ő a NATO és az Európai Unió keretein belüli közös fellépés híve.

Donald, egy brit arisztokrata után

Uniós elkötelezettségét 2010-ben az egyik legrangosabb európai kitüntetésnek tartott Károly-díjjal honorálták. De ő az első lengyel miniszterelnök a rendszerváltás óta, akit újraválasztottak (2011. októberben). Nagy tisztelője Ronald Reagan egykori amerikai elnöknek és Margaret Thatcher volt brit kormányfőnek is.

Szülei - apja ács, anyja ápolónővér -, Danzig Szabad Város állampolgárai voltak. Keresztnevét egy brit arisztokrata után kapta, akibe nagyanyja szerelmes volt fiatalkorában. Nagyapját, Józef Tuskot a háború alatt német állampolgárként besorozták a német hadseregbe, de tíz nap után dezertált, és csatlakozott a nyugati lengyel erőkhöz.

Donald Tusk történészként diplomázott a Gdanski Egyetemen, de diákként alaposan benne volt a Gdanskból indult Szolidaritás mozgalomban, amely a lengyel rendszerváltás motorja volt. Független diákszervezetet alapított, majd újságíró lett, de aktivizmusa miatt nem vállalhatott állami cégnél munkát, egy szövetkezet tagjaként az egyik szakszervezeti hetilapnak dolgozott.

Politikusi színre lépésekor pártja a „Se nem jobb, se nem bal, csak egyenesen Európa” – szlogennel kampányolt. Jelenlegi pártja, a Polgári Platform megalakulása előtt a Liberális Demokrata Kongresszus és a Szabadság Unió tagja volt. 2001-től a lengyel Polgári Platform elnöke, 2001-2005 között a lengyel parlament, a Szejm egyik házelnök-helyettesi posztját töltötte be.

Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

2005-ben nem sok híja volt, hogy elnöknek válasszák, az első fordulóban nyert, de a másodikban alulmaradt Lech Kaczynskivel szemben. Két évet kellett azonban csak várnia, és elnyerte az elnöki posztnál jóval fontosabb kormányfői posztot a 2007. októberi előrehozott választásokon.

Tusk jól beszél németül, angol nyelvtudása azonban környezetének véleménye szerint hagy némi kívánnivalót maga után.

Az unió elnökévé történt megválasztása egyedül pártjának okozhat problémát. A Polgári Platform népszerűsége az utóbbi időben visszaesett jobboldali vetélytársaival szemben, és sokan attól tartanak, hogy Tusk nélkül a párt szétesik a jövőre esedékes lengyel választások előtt.