Tűzszünetet kötött Ukrajna a lázadókkal

Vágólapra másolva!
Petro Porosenko ukrán államfő bejelentette, hogy orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal telefonon megállapodott: „végleges tűzszünetet” kötnek a lázadókkal. Később mindkét fél finomított a megfogalmazáson.
Vágólapra másolva!

Az ukrán elnöki hivatal közleménye szerint a két államfő megegyezett a béke irányába teendő lépésekben – adott hírt a BBC. A hírt az Itar-TASZSZ jelentése szerint megerősítette Dmitrij Preszkov, Putyin sajtótitkára is.

Az elnöki hivatal később pontosított; a honlapon olvasható új közlemény szerint egy olyan menetrendről állapodtak meg, amely fegyvernyugváshoz vezethet a Donyeck-medencében.

A Kreml is próbálta finomítani a bejelentést. Preszkov úgy fogalmazott, hogy a két elnök „megvitatta azokat a lépéseket, amelyek hozzájárulhatnak a tűzszünethez a milícia és az ukrán erők között. Oroszország fizikailag nem egyezhet meg fegyvernyugvásban, mert nem részese a konfliktusnak” – idézte a szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

A lázadók nem hagyják abba a harcot

A Donyeck környéki felkelők nem fogják abbahagyni a harcot mindaddig, amíg az ukrán csapatok nem távoznak – közölte ugyancsak az orosz hírügynökséggel a szóvivőjük, Vlagyiszlav Brig.

Mint mondta, nincs tudomásuk semmiféle tűzszünetről.

Obama szerint korai kommentálni

A bejelentés akkor került nyilvánosságra, amikor Barack Obama amerikai elnök a NATO-csúcs előtt a balti államok vezetőivel találkozott.

Az amerikai elnök az állítólagos tűzszünetről észtországi tárgyalásait lezáró sajtótájékoztatóján annyit mondott, hogy túl korai megítélni, az mit jelent. „Folyamatosan támogatnunk kell Porosenko elnök erőfeszítéseit, amelyek annak érdekében tesz, hogy valós fegyvernyugvás zárja le a konfliktust.

Addig mindenesetre nincs megoldás, amíg Oroszország „lázadóknak álcázott katonákat” küld Ukrajnába – tette hozzá.