70 millió embert is elérhet az ebola

Ebola, beteg, Nyugat-Afrika
Strechers carry a man on a stretcher in an ambulance on August 14, 2014 at the district hospital of Biankouma, during a simulation operation organized by the Ivory Coast Health Ministry to train medical staff to deal with potential patients with Ebola. US President Barack Obama called his counterparts in Liberia and Sierra Leone on August 14 to discuss the Ebola outbreak in West Africa, the White House said. AFP PHOTO / ISSOUF SANOGO
Vágólapra másolva!
Az Oxfordi Egyetem tudósai szerint Nyugat- és Közép-Afrika 15 államában ütheti fel a fejét az ebolavírus, további 70 millió embert veszélyeztet a fertőzés.
Vágólapra másolva!

A kutatók tanulmányukban összehasonlították a korábbi ebolajárványok kitörését a vírus lehetséges terjedésével a denevérek és csimpánzok körében, hogy előrevetítsék, miként terjedhet el a járvány az óriási állatállományon keresztül. Ez az első olyan tanulmány, amelyben a szakemberek megpróbálnak magyarázatot adni arra, hogyan terjedt el a testnedveken és véren keresztül fertőző ebolavírus Nyugat-Afrikában.

2300 áldozat

Az általuk felrajzolt térkép szerint a Közép-afrikai Köztársaságban, Kamerunban, Ghánában és 12 másik afrikai országban jelenhet meg a fertőzés, amely 2014-ban már majdnem 2300 halálos áldozatot szedett.
A szakemberek feltételezik, hogy számos denevérfaj hordozza a vírust kórtünet nélkül Nyugat- és Közép-Afrika őserdőin keresztül, terjeszti a betegséget más állatokra, amelyeket viszont egyes közösségekben leölnek és elfogyasztanak. Az oxfordi tanulmány szerint Elefántcsontparton, Gabonban, Angolában, Tanzániában, Togóban, Etiópiában, Mozambikban, Burundiban, Egyenlítői-Guineában, Madagaszkáron, és Malawiban is felütheti fejét a vírus.

Forrás: AFP/Issouf Sanogo

Nem lesz ennyi fertőzött

"Térképünk felvázolja az ebolavírus valószínű bacilusgazdáit az állatállományban, és jóval több van belőlük, mint korábban feltételeztük" – idézte Nick Goldingot, az Oxfordi Egyetem zoológiai tanszékének kutatóját a The Daily Telegraph brit napilap honlapja. Ez nem jelenti azt, hogy ezekben a térségekben a fertőzés az emberek körében is terjedni fog, csupán arról van szó, hogy az összes környezeti és epidemiológiai feltétel adott egy járvány kitöréséhez ezekben az országokban – magyarázta a szakember.

Bill Gates pénzt ad a kutatáshoz

Fennállásának eddigi legnagyobb összegű humanitárius célokat szolgáló felajánlásával, 50 millió dollárral támogatja a nyugat-afrikai ebolajárvány elleni harcot a Bill & Melinda Gates Alapítvány.

4300 beteg

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint szeptember 6-ig 2296-an haltak meg a kór okozta betegségben a nyugat-afrikai Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírus 4293 embert betegített meg. A WHO azonban úgy véli, hogy a halottak tényleges száma még ennél is magasabb lehet.

A kór által leginkább sújtott nyugat-afrikai ország, Libéria védelmi minisztere kedden arra figyelmeztetett, hogy az ebolajárvány Libéria nemzeti fennmaradását fenyegeti. Brownie Samukai az ENSZ BT tagjai előtt kijelentette, hogy a betegség "úgy terjed, mint az erdőtűz, mindent elpusztítva, ami az útjába kerül".
Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed.

A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.