Vágólapra másolva!
Az Országházban adta át José Manuel Barroso az Európai Unió és Magyarország közötti partnerségi megállapodást Orbán Viktornak. 
Vágólapra másolva!

A következő – 2014 és 2020 közötti – uniós költségvetési időszakban Magyarországra érkező közösségi források keretösszegét szentesíti az a dokumentum, amelyet az Európai Bizottság leköszönő elnöke, José Manuel Barroso adott át Budapesten Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi nyilatkozata szerint a Brüsszellel kialkudott több mint 34 milliárd eurónyi támogatás a hozzá szükséges önerővel mintegy 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a következő hat évben.

Kemény tárgyalások voltak

Az augusztus 29-én jóváhagyott dokumentum átadásán Orbán Viktor elmondta: „A megállapodás Magyarország érdekeit szolgálja, de hosszú és kemény tárgyalások állnak mögöttünk. Végig az volt a célkitűzésünk, hogy az elérhető támogatás 60 százalékát a magyar gazdaság fejlesztésére tudják fordítani. A belső arányok megváltoztatása mellett új – átláthatóbb – rendben fog történni a pénzek kiutalása.”

Barroso szerint hatékonyabban kell elköltenünk az uniós milliárdokat Forrás: AFP/Philippe Huguen

A kormányfő szerint a Magyarországra tőkét befektető külföldiek által kivitt hozam csaknem annyit tesz ki, mint az EU-s támogatások, és utóbbiaknak köszönhető az, hogy a magyar állampolgárokban nem alakult ki az alávetettség érzése. „Hét év múlva Magyarország egy fejlett ország lesz, amely gyorsabban lesz képes törleszteni az adósságait” – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a magyar kormány az Európai Bizottságot mindig is az egyetlen pártatlan szereplőnek gondolta, és – leköszönése alkalmából – köszönetet mondott vendégének az elmúlt évtizedben tett erőfeszítéseiért.

Barroso: Az unió ma erősebb és nyitottabb

José Manuel Barroso szerint az elmúlt két elnöki ciklusa kihívásokkal teli volt, de a reformoknak köszönhetően az EU ma erősebb és nyitottabb, mint 2004-ben volt. A Magyarország és az EU közötti kapcsolatról az EB-elnök elmondta: voltak viták a két fél között, ezek pedig nem mindig voltak zökkenőmentesek. „A bizottság mindig a jogállam betartása felett őrködött” – fogalmazott.

A magyar EU-tagság tíz évéről szólva a portugál politikus kijelentette: a csatlakozáskor tapasztalt lelkesedés lanyhulása ellenére siker volt a 2004-es bővítés. „Kifelé lábalunk a válságból, erősödik a gazdaság. A szolidaritás volt a legjobb eszköz arra, hogy helyreállítsuk a bizalmat.”

"Voltak vitáink, és ezek nem mindig voltak zökkenőmentesek" Fotó: Bielik István - Origo

Barroso hangsúlyozta, Magyarország az uniós források egyik legfőbb kedvezményezettje – 8 ezer milliárd forinttal többet kap, mint amennyit betesz a közös költségvetésbe –, de fontos, hogy a kiutalt forrásokat hatékonyabban költsék el. Az Európai Bizottság távozó elnöke abban egyetértett Orbán Viktorral, hogy ennek teljesülése esetén Magyarország sokkal előrébb tart majd 2020-ban. Az ehhez szükséges papírok aláírásakor még vicceskedett is egyet: „Itt van ez a két levél, az egyik magyarul, a másik angolul. Aláírom először a magyart, remélem az van benne, amiről tudok.”

Barroso díszdoktor lesz

A partnerségi megállapodás átadása után munkaebédet tart az Orbán Viktor vezette magyar és a José Manuel Barroso vezette európai bizottsági delegáció, ezután pedig a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa és egyetemi doktori tanácsa ünnepi ülésen avatja díszdoktorrá a távozó EB-elnököt.

A portugál politikus 2004 óta áll az Európai Unió javaslattevő és végrehajtó testületének élén, az azt megelőző két évben országa miniszterelnöke volt. Utódja, Jean-Claude Juncker és az általa vezetett új összetételű bizottság – amelynek jelölti névsorát szerdán ismertették – a tervek szerint november elsején lép hivatalba.