Az ellenzék nyerhet Svédországban

Vágólapra másolva!
Hajszálnyival vezet a szociáldemokrata párt által vezetett ellenzéki tömb a jelenlegi kormánykoalícióval szemben a svédországi törvényhozási választásokon - közölte az urnazárás után a TV4 svéd tévécsatorna az általa végzett telefonos közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A szociáldemokraták, a zöldek és a Baloldali Párt alkotta választási koalíciónak előreláthatólag nem sikerül abszolút többséget szereznie, összesen 44 százalékra számíthatnak a Fredrik Reinfeldt kormányfő Mérsékelt Pártja által vezetett jobbközép kormánykoalíció 43 százalékával szemben.

Ugyanakkor a felmérés szerint a Feminista Kezdeményezés nevű pártnak is sikerül megugrania a négyszázalékos bejutási küszöböt, márpedig ők korábban jelezték: adott esetben hajlandóak a baloldali koalíciót támogatni. Ezzel már 48,8 százaléka is lehetne a baloldali tömbnek.