Száz embert kimentettek az elsüllyedt kompról

Vágólapra másolva!
Elsüllyedt vasárnapra virradóra egy komp a Fülöp-szigetek vizein. Száz embert kimentettek, de folytatják a kutatást a többi hajótörött után.
Vágólapra másolva!

A Maharlika nevű hajó a déli Leyte tartomány Surigao nevű kikötőjéből indult egy sziget felé, és már több órás utat megtett, amikor elromlott a kormányműve a háborgó tengeren. Az erős szél és a nagy hullámok felborították a sodródó kompot - közölte a parti őrség.

Két közelben járó külföldi hajó és egy másik komp az utasok segítségére sietett, miután a személyzet még időben vészjelzést adott le, és az utasok is segítséget kértek mobil telefonjukon. Mintegy száz embert kimentettek, és kiemeltek két holttestet is. A kutatást folytatják, mert ennél többen utaztak a kompon, de pontosan nem tudni, mennyien voltak. A parti őrség helikoptereket és repülőgépeket is bevet a mentésbe, mert - mint Joseph Coyme kapitány mondta a sajtónak - "minden egyes élet fontos".