Tony Blairt a melegek ikonjává választották

Vágólapra másolva!
A homoszexuálisok jogainak elismeréséért végzett munkájáért az elmúlt harminc év egyik ikonjává választotta Tony Blair volt brit miniszterelnököt a Gay Times című melegmagazin.
Vágólapra másolva!

Megjelenésének 30. évfordulóján a Gay Times a volt brit miniszterelnök mellett Barbra Streisandet, Ian McKellent és Boy George-ot is a melegjogok szószólójaként méltatta pénteken megjelent ünnepi számában.

Tony Blair hivatali ideje alatt (1997-től 2007-ig) Nagy-Britanniában lehetővé vált a homoszexuálisok számára a bejegyzett élettársi kapcsolat, a homoszexuálisok közötti, közös megegyezéssel történő szexuális kapcsolat alsó korhatára a heteroszexuális párokéval azonos lett, valamint törvény tiltotta meg, hogy a közintézményekből valakit homoszexualitása miatt bocsássanak el.

"Vitathatatlan Tony Blair szerepe a homoszexuálisok jogainak nagyköveteként" - írta a Gay Times. Az egykori miniszterelnök megtiszteltetésnek tartja a méltatását. Kifejtette, büszke arra a munkára, amit a melegek jogaiért végzett, és politikai öröksége részeként tekint rá.