Nagyon megütötte a bokáját az észak-koreai diktátor

Vágólapra másolva!
Bokatöréssel műtötték Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt szeptember közepén Phenjanban dél-koreai lapértesülés szerint.
Vágólapra másolva!

A Csoszon Ilbo című lap úgy tudja, hogy Kim Dzsong Unnak mindkét bokáját megműtötték, és a politikust továbbra is kórházban ápolják. A lap mindezt egy nemrégiben Észak-Koreában járt forrástól tudja.

A nyilatkozó azt mondta: „Hallottam, hogy a helyszíni látogatásokat szorgalmazva, Kim Dzsong Un júniusban megsérült a jobb bokáján, ami azzal végződött, hogy mindkét bokája eltört, mert ellátatlanul hagyta a sérülést.”

Sorra járulnak az ágyához

A forrás szerint Kimet szeptember közepén megműtötték, a párt magas rangú vendégeinek fenntartott Bonghva Klinikán, ahol azóta is lábadozik. Kórtermét testőrök vigyázzák, és szigorú a biztonsági felügyelet. „Jelentősen megemelkedett a kórtermet felkereső, magas rangú hivatalos emberek száma” – írta az újság a forrást idézve.

Kim Dzsong Un már húsz napja nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A múlt héten az észak-koreai televízió közvetítette a Nyugat által csak látszatparlamentnek tartott legfőbb népi gyűlés tanácskozásának egy részét, és a felvételen Kim helyett csak az üres széke volt látható.