Ebolásnak tettette magát viccből a repülőn

Vágólapra másolva!
Tüsszögött és lázasnak mondta magát egy Dominikára tartó repülőn az egyik utas. Azt is mondta, hogy Afrikából jön, mire nagy riadalom támadt. Később bevallotta, hogy viccelt.
Vágólapra másolva!

Riadalmat okozott egy dominikai nemzetközi repülőjáraton az egyik utas, aki – utólagos elmondása szerint viccből – ebolásnak tettette magát. Az Egyesült Államokból a népszerű turistaparadicsom, a Dominikai Köztársaság keleti csücskén található Punta Cana repülőterére tartó utasszállítón egy férfi nem sokkal a leszállás előtt tüsszögni kezdett, majd felkiáltott: "Afrikából jövök". Azt is mondta, hogy lázas. Ezzel jókora pánikot keltett az utasok és a személyzet tagjai között – közölte a Punta Cana-i nemzetközi repülőtér.

Nem is járt Afrikában

A repülő pilótája landoláskor figyelmeztette is a veszélyre a járatot fogadó terminál illetékeseit, akik azonnal megtették az ebolás beteg érkezésének esetére előírt intézkedéseket.

A repülőtér szerint a riadalmat okozó utas útlevelének ellenőrzésekor kiderült, hogy nem is járt Afrikában, mielőtt a karibi országba utazott volna. Az sem bizonyult igaznak, hogy lázas lenne. A férfi akkor már azt mondta, hogy csak tréfa volt az egész, de azt nem árulta el, miért viccelődött.

Kötelező szűrés lesz az USA-ban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a vérrel és más testnedvvel terjedő ebolajárvány által legsúlyosabban érintett nyugat-afrikai országokban – Guineában, Sierra Leonéban és Libériában – 8033 fertőzöttet regisztráltak, és közülük 3865-en belehaltak a súlyos vírusos betegségbe.

A CNN amerikai hírtelevízió szerint a hét végétől kezdve kötelező szűrésnek fogják alávetni az ebola sújtotta nyugat-afrikai országokból az Egyesült Államokba érkező légi utasokat. Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta.