Az Iszlám Állam elfoglalta a kurdok főhadiszállását

HORIZONTAL
Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet fegyveresei a török-szíriai határon fekvő Kobani városában pénteken elfoglalták a kurdok főhadiszállását.
Vágólapra másolva!

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) arról számolt be, hogy a szélsőséges támadók már a határváros 40 százalékát tartják ellenőrzésük alatt. Fegyvereseik mélyen behatoltak Kobaniba, gyakorlatilag teljesen felügyeletük alá vonták azt a területet, ahol a helyi kurd kormányzat székhelye volt. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója szerint az IÁ harcosai teljesen elfoglalták azt a "biztonsági negyedet", amelyben korábban a kurd közigazgatás működött.

Forrás: AFP/Aris Messinis

Staffan de Mistura, az ENSZ nemrégiben kinevezett szíriai különmegbízottja eközben arra szólította fel a török kormányt, hogy ne gátolja meg a kurd önkénteseket abban, hogy visszatérjenek Szíriába és megvédjék a területeiket. "Mindenkinek meg kellene tennie, amit csak tud, hogy ezt megállítsuk" - jelentette ki az olasz-svéd kettős állampolgárságú diplomata, majd hozzátette: "remélem, hogy nem fogunk lefejezett embereket látni".

500 áldozat

A város körül zajló harcokban bizonyos források szerint eddig több mint ötszáz ember vesztette életét.
Az IÁ szeptember 16-án kezdte meg előrenyomulását három irányból Kobani felé, hatalmába kerített több falut a város környékén, és arra késztetett mintegy 200 ezer kurd lakost, hogy a szomszédos Törökországba meneküljön. Hétfő este már kitűzték fekete zászlójukat a város keleti részén, de azóta a szövetségesek légicsapásai megkettőződtek.

Török harckocsi járőrözik a szír határon. Forrás: AFP/Aris Messinis

A nemzetközi koalíció az utóbbi napok során több alkalommal is légicsapásokat mért a Kobanit ostromló dzsihadisták egységeire, a légi hadjárat eddig azonban nem tudta megtörni a szélsőségesek előrenyomulását.