Izraelt sürgeti az egyiptomi elnök

Vágólapra másolva!
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök vasárnap - Izraelnek címezve szavait - kijelentette, hogy "ideje véget vetni a konfliktusnak a palesztinokkal", és sürgette a zsidó államot, hogy vegye fontolóra újabb erőfeszítések megtételét a békéért az először 2002-ben előterjesztett és Izrael által elutasított arab kezdeményezés alapján.
Vágólapra másolva!

"Igazi kiindulóponttá kell tennünk e pillanatot egy olyan béke megteremtéséhez, amely biztosítja a stabilitást és a felvirágzást, és valóra váltja az együttélés álmát, ez pedig az arab békekezdeményezés víziója" - mondta az államfő Kairóban a Gázai övezet újjáépítését szolgáló nemzetközi adományozó értekezletet megnyitva.

A konferencián mintegy harminc ország külügyminisztere és nemzetközi szervezetek képviselői vesznek részt.