Ámokfutó gyilkolt egy cseh iskolában

Vágólapra másolva!
Agyonszúrt egy nő kedden egy 16 éves fiút egy csehországi szakközépiskolában, és késével megsebesített további három embert – adta hírül a cseh rendőrség.
Vágólapra másolva!

A 26 éves nő a Prágától 160 kilométerre délkeletre fekvő Zdar nad Sazavou városában gyilkolt. A három sebesült közül kettő szintén diák, egy pedig rendőr.

A rendőrség a nőt őrizetbe vette, indítékáról egyelőre nem tudott semmit közölni. Jana Kroutilová rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy az eddigi ismeretek szerint a nőnek semmiféle kapcsolata sincs az érintett szakiskolával.

Kórházban a lányok

A két diáklányt azonnal kórházba vitték. „Az egyik sérülés inkább komoly, a másik pedig könnyebb” – közölte Vladislava Fialová, a regionális mentőszolgálat igazgatója. A rendőr sérülése nem túl súlyos.

A hasonlóan tragikus incidensek ritkák a csehországi iskolákban. Legutóbb 2012 májusában történt késeléses támadás az észak-morvaországi Havírovban: egy 24 éves nő az iskola éttermében támadt késsel a diákokra.

Megszúrta az egyik nevelőnőt, aki saját testével próbált megvédeni egy hétéves kislányt. Miután a nevelőnő elesett, a támadó a kislánnyal bezárkózott az egyik tanterembe. Vádemelésre, bírósági eljárásra végül is nem került sor, mert kiderült, hogy a támadó mentálisan sérült.

A csehországi iskolákban nincsenek biztonsági őrök, általában a portások ügyelnek arra, hogy idegenek ne jussanak be a tanintézetekbe.