Gyógyult beteg vérével kezelik az ebolás nővért

ebola
Vágólapra másolva!
Az első gyógyult amerikai ebolástól kapott vérkészítménnyel kezelik azt a dallasi nővért, aki a nemrég elhunyt beteg ápolása közben fertőződött meg a vírussal.
Vágólapra másolva!

Nina Pham nővér annak a mintegy hetvenfős stábnak a tagja, amely Thomas Eric Duncant ápolta: vért vettek tőle, mosdatták, elemezték a vizeletét, letörölgették a nyálat a szája széléről, miután elveszítette az eszméletét.

Az AP jelentése szerint a 26 éves nővér gyakran tartózkodott a beteg szobájában attól a pillanattól kezdve, hogy Duncant az intenzív osztályra vitték.

Mindig viselték a védőfelszerelést

A személyzet folyamatosan viselte a szükséges védőfelszerelést, Pham mégis megfertőződött az ebolavírussal – ő az első, aki az Egyesült Államok területén kapta el a kórt.

A nővér számára Kent Brantly adott plazmát – az orvos, akit elsőként kezeltek és gyógyítottak meg az Egyesült Államokban.

Brantlyt a MZapp nevű kísérleti gyógyszerrel kezelték, és felépülése óta már három ebolás betegnek adott vérplazmát, többek között Phamnek is. Adott volna Duncannek is, de a vértípusuk nem egyezett.

A személyzet minden tagja visel védőfelszerelést Forrás: AFP/Dominique Faget

Nem altatják el a kutyáját

A helyi hatóságok bejelentették, hogy nem altatják el a beteg ápolónő kutyáját. A Bentley névre hallgató egyéves spánielt étellel és vízzel látta el egy veszélyes anyagokkal foglalkozó csapat, amely a nővér lakását fertőtlenítette, a villanyt is égve hagyták az állatnak – adta hírül a helyi sajtó.

A spánielt később jó helyre vitték, ahol emberségesen bánnak vele, és minden kényelme meglesz, játékokat is kap, míg az emberektől elkülönítve megfigyelik.

A kutya nagyon fontos szerepet játszik az ápolónő életében, ezért szeretnénk gondoskodni a biztonságáról – mondta el Clay Jenkins bíró a USA Today napilapnak.

A spanyolok nem ilyen rendesek

Múlt szerdán Madridban állatvédők tiltakozását váltotta ki, amikor elaltatták az ottani ebolafertőzött ápolónő Excalibur nevű kutyáját. A hatóságok azért döntöttek így, mert szerintük az állat egészségügyi kockázatot jelentett.

Szakértők úgy vélik, lehetséges, hogy kutyák is hordozzák a veszélyes vírust, ám semmi sem bizonyítja, hogy embert megfertőzhetnek vele.

Az állatvédők és kutatók szerint elég lett volna az állatot karanténba helyezni és megfigyelés alatt tartani, tudományos célból is – emlékeztetett az MTI.