Titokzatos orosz járművet üldöznek a svédek

Vágólapra másolva!
Komoly erőket mozgósít a svéd hadsereg annak érdekében, hogy előkerítse, vagy legalább elriassza azt a tengeralattjárónak látszó járművet, amelyik néhány napja bukkant fel a stockholmi szigetcsoportnál. Egyre nagyobb a feszültség Moszkva és Stockholm között.
Vágólapra másolva!

Svéd hadihajók már negyedik napja keresik azt a gyaníthatóan orosz tengeralattjárót, amely megbízhatónak tartott források szerint bajba kerülhetett a svéd partok közelében. A feltételezett orosz tengeralattjáró felderítésében több mint kétszáz katona, több hajó és helikopter vesz részt a stockholmi szigetcsoportnál, és a partszakasztól távolabbra eső területeken.

A Svenska Dagbladet úgy értesült, hogy a svéd hadsereg lefülelt egy orosz segélykérést is, amelyet a kalinyingrádi bázis felé indítottak.

Orosz katonai források állítják: holland vízi járműveket észlelhettek a svédek, de ezt a holland illetékesek a leghatározottabban cáfolták.

Szakértők szerint nem kizárt, hogy Moszkva ezúttal is csak tesztelte Svédország éberségét, ahogy néhány hete is, amikor két orosz vadászgép hatolt be Svédország légterébe. Előfordulhat, hogy az orosz hírszerzés a svéd katonai alakulatok mozgását és reakcióit tanulmányozza – vélik szakértők. Legutóbb 1980-ban történt hasonló incidens; akkor egy szovjet tengeralattjáró okozott riadalmat a svéd hadseregnél.