Az isztambuli magyar konzulátus is kapott gyanús port

Vágólapra másolva!
Öt nyugat-európai konzulátus után a magyar is kapott gyanús port tartalmazó borítékot. Az isztambuli kormányzóság szerint a sárga port tartalmazó összes levél ugyanannak a postai szállítmánynak volt a része.
Vágólapra másolva!

Pénteken az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Belgium és Kanada isztambuli konzulátusa kapott ilyen borítékot. A török katasztrófaelhárítás (Afad) szakértői mintát vettek az ismeretlen anyagból, és lezárták a konzulátusi épületeket.

A pénteki esetekkel kapcsolatban hétfőn már 24 olyan embert tartottak orvosi megfigyelés alatt, aki közvetlen kapcsolatba került a porral, köztük öt külföldit és 19 török állampolgárt. Az egészségügyi minisztérium szerint mindannyian jó egészségi állapotban vannak.

Mind az öt nyugati ország tagja az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet ellen fellépő nemzetközi terrorellenes koalíciónak. Magyarországgal kapcsolatban pedig azt írja az AFP francia hírügynökség, hogy „más országokkal egyeztetve bejelentette augusztusban, hogy lőszert szállít Irakba a szunnita szélsőségesek elleni harc céljára”.