Halálbüntetés várhat a dél-koreai komphajó kapitányára

Vágólapra másolva!
Az illetékes dél-koreai ügyészek halálbüntetést kértek hétfőn annak a dél-koreai kompnak a kapitányára, amelynek áprilisi szerencsétlenségében több mint 300-an meghaltak, döntően iskolás gyerekek - jelentette a Yonhap hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az ügyészek továbbá életfogytig tartó börtönbüntetést indítványoztak a komp legénységének három olyan tagjára, akinek feladata volt a jármű navigálásában való részvétel, és akiket gondatlansággal vádolnak, illetve azzal, hogy nem segítettek menteni az utasokat az április 16-án történt tragédiában - értesült a dél-koreai hírügynökség.

A kapitány és a szóban forgó három ember rögtön elhagyta a kompot, miután az megdőlt és süllyedni kezdett, az utasokat pedig arra utasították, hogy maradjanak kabinjukban.

Az illetékes bíróság nem erősítette meg a hírügynökség értesülését.