Újraválasztották a brazil elnököt

Vágólapra másolva!
A választási bizottság a voksok 99,66 százalékának összeszámlálása alapján közölte, hogy Dilma Rousseff a szavazatok 51,6, kihívója, Aécio Neves pedig a szavazatok 48,4 százalékát gyűjtötte össze vasárnap tartott brazíliai elnökválasztás második fordulójában. 
Vágólapra másolva!

Az eredmények közzététele után Neves a választói előtt tartott beszédében elismerte vereségét.

A brazíliai elnökválasztást sok tekintettben egyfajta népszavazásnak is lehet tekinteni, mert a szavazók ítéletet mondtak a Rousseff irányította, s kormányon lévő baloldali Munkáspárt elmúlt 12 évi munkájáról, amelyre ez idő alatt számos korrupciós botrány vetett árnyékot.

Az elnökválasztással egy időben a választók határoztak a kormányzók személyéről azokban a szövetségi államokban, huszonhétből tizennégyben, ahol az október 5-i szavazáson nem született végeredmény.

A szavazások rendjének biztosítására mintegy négyszázezer rendőrt és katonát mozgósítottak, ebből harmincötezret Rio de Janeiróban, ahol a múlt héten összecsapások voltak a rendőrök és a kábítószerszer-kereskedő bandák között.