Négyezernél több áldozat Kelet-Ukrajnában

2014.11.01. 07:22

Washington és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet is elítéli a kelet-ukrajnai, donyecki és luhanszki Moszkva-barát szakadárok által vasárnapra tervezett választásokat. Az ENSZ bejelentette, hogy összesítése szerint meghaladja a négyezret a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus halottainak a száma.

A világszervezet humanitárius kérdésekkel foglalkozó igazgatósága pénteken tette közzé jelentését, amely szerint október 29-ig legalább 4035 embert öltek meg a térségben, beleértve azt a 298-at, aki a feltehetően lelőtt malajziai utasszállító repülőgépen utazott.

A jelentés szerint 9336 ember sebesült meg a fegyveres viszályban.

A korábbi, október 24-én közzétett ENSZ-jelentésben még 3724 halott és 9205 sebesült szerepelt, vagyis egy hét leforgása alatt több mint háromszázzal nőtt a halottak száma és 131-gyel sebesülteké, holott hivatalosan szeptember 5. óta tűzszünet van érvényben a térségben.

Az ENSZ hangsúlyozza, hogy „nagyon visszafogott” adatokról van szó, amelyeket az ukrajnai emberi jogi helyzetet figyelemmel kísérő ENSZ-misszió és az Egészségügyi Világszervezet bocsátott rendelkezésre. A jelentés szerint kétezer lehet az eltűntek száma.

A szakadárok választanak

Az ENSZ szerint a vasárnap tartandó donyecki és luhanszki választás várhatóan lefékezi a béketárgyalásokat, és kedvezőtlen hatással lesz a humanitárius helyzetre is. A voksolást Washington és az EBESZ is elítéli, mert az szerintük sérti az ukrán alkotmányt és a minszki tűzszüneti megállapodásban foglaltakat.

A választást Kijev nem ismeri el törvényesnek, és egyelőre úgy látszik, hogy Oroszország az egyedüli állam, amely hajlik az elismerésére.