Francia kórházba vittek egy ebolás ENSZ-alkalmazottat

Vágólapra másolva!
Az ebolajárvány elleni küzdelemben vett részt az ENSZ egyik ügynökségének alkalmazottja, aki Sierra Leonéban fertőződött meg, és most Franciaországba szállították gyógykezelésre.
Vágólapra másolva!

A francia egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az illetőt egy különleges repülőgéppel evakuálták a nyugat-afrikai országból. A Párizs melletti Saint-Mandéban lévő katonai kórházba vitték, és szigorú biztonsági előírásoknak megfelelően elkülönített kórteremben fogják kezelni.

A tárca közleményében nem hozta nyilvánosságra a beteg kilétét, sem azt, hogyan kapta el a kórt. A minisztérium hangsúlyozta, hogy az ország területén más ebolafertőzöttek nincsenek.

A saint-mandéi katonai kórház egyike azoknak a franciaországi egészségügyi intézményeknek, amelyek engedélyt kaptak az ebolafertőzöttek gyógykezelésére és a halálos kór elleni kísérleti gyógykezelések alkalmazására.

Kezeltek már itt beteget

Szeptemberben ugyanebben a kórházban gyógykezeltek egy francia ápolónővért, aki az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet kötelékében gyógyított ebolafertőzött betegeket Afrikában, és maga is elkapta a kórt. A nő kísérleti gyógykezelésen esett át, a kezelés megkezdése után csakhamar javulni kezdett az állapota, majd teljesen meggyógyult, és elhagyhatta a kórházat. Ő volt eddig az egyetlen ebolafertőzött, akit Franciaországban gyógykezeltek.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Nyugat-Afrikában az ebolajárvány halálos áldozatainak a száma már majdnem elérte az ötezret. A halálesetek zöme Libériában, Sierra Leonéban és Guineában történt.