Ponta jelentős fölénnyel vezet a második kör előtt

Kik nézik szúrós szemmel Orbánt? diplomáciai botrányok, Victor Ponta román miniszterelnök
Vágólapra másolva!
A romániai elnökválasztás első fordulóját közel 10 százalékpontos előnnyel Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök nyerte Klaus Johannis ellenzéki politikusssal szemben. A magyar-magyar versenyt Kelemen Hunor nyerte.
Vágólapra másolva!

Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben – derült ki a hétfőn ismertetett részeredményekből. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.

Az országos választási iroda – a vasárnapi voksolás jegyzőkönyvei 91 százalékának összesítése után – azt közölte, hogy Ponta a feldolgozott voksok 40 százalékát, Johannis pedig a 30,5 százalékát szerezte meg.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje a voksok 0,58 százalékát kapta.

Hargita megyében 100 százalékos feldolgozottság mellett Kelemen Hunor a szavazatok 62,97 százalékát szerezte meg. Szilágyi Zsolt 10,9, Klaus Johannis 10,76, míg Victor Ponta 8,13 százalékot szerzett az elnökválasztás első fordulójában.