Újabb csapást mértek az Iszlám Államra

FOTÓ ÁLTALÁNOS füst tűz Suruc, 2014. október 20.
A délkelet-törökországi Sanliurfa tartománybeli Suruc közelében készített képen az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció légicsapást mér a dzsihadisták állására a t
A délkelet-törökországi Sanliurfa tartománybeli Suruc közelében készített képen az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció légicsapást mér a dzsihadisták állására a török-szíriai határ mentén fekvő Kobani szíriai kurd városban. A kurdok által védett Kobanit szeptember közepe óta ostromolják az iszlamista szélsőségesek.
Vágólapra másolva!
Huszonegy civil meghalt, több mint száz megsebesült a szíriai kormányerőknek egy, az Iszlám Állam (IÁ) által elfoglalt észak-szíriai település elleni légi csapásaiban – közölte egy emigráns szervezet. Az ENSZ különmegbízottja eközben megkezdte fáradozásait Szíriában a tűzszüneti regionális zónák kialakításán.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) beszámolója szerint a szíriai légierő több bevetésben támadta szombat este az Aleppóhoz közeli Báb városát, amelyre többek között hét hordóbombát dobott le. A halottak között egy nő és egy gyerek is van.

Tovább folyik a polgárháború Szíriában. Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

Nincs megkülönböztetés

Rami Abdel Rahman, az OSDH igazgatója úgy értesült, hogy a harci gépek tíz bevetésben támadták a települést. A londoni székhelyű szervezet helyi aktivisták segítségével szerzi be a híreket Szíriából. Egy másik forrás, az ellenzékhez közel álló, Aleppo Media Center nevű szervezet úgy tudja, hogy harmincan haltak meg és nyolcvanöten megsebesültek a légitámadásokban.

A szíriai hatóságok nem különböztetik meg a mérsékelt felkelőket és az Iszlám Állam szélsőséges fegyvereseit, mindkét csoportosulást egyformán terroristáknak minősítik, még akkor is, ha azok egymással is harcolnak.

Egyelőre nem tudták megtörni az Iszlám Államot. Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Tűzszüneti zónákat szeretnének

A tűzszüneti regionális zónák kialakításán fáradozik az ENSZ-főtitkár Szíriában tartózkodó különmegbízottja, Staffan de Mistura. Az övezetek megteremtése lehetővé tenné a segélyek célba juttatását és hozzájárulna a konfliktus békés rendezéséhez – írta a szíriai kormányhoz hű lap, az al-Vatan.

Az olasz-svéd diplomata másodjára jár a közel-keleti országban. Idén júliusban nevezték ki az algériai Lahdar Brahimi helyére, aki májusban adta vissza megbízatását, miután a szíriai kormány és az ellenzék tárgyalásai tavasszal kudarcba fulladtak.