Az Ajdar dezertőrjeitől rettegnek Kijevben

Vágólapra másolva!
Magukat az ukrán Ajdar zászlóalj katonáinak valló fegyveresek tucatjai bukkantak fel Kijevben, ahol embereket rabolnak el, vállalkozókat zsarolnak, terepjárókat ragadnak el, és raktárakat fosztogatnak.
Vágólapra másolva!

A keleti frontvonalról érkezett fegyveresek eddigi célpontjai elsősorban a szakadárok ellen harcoló katonák javára adományokat gyűjtő magánemberek és szervezetek, valamint a tehetősebb vállalkozók köréből kerültek ki. Legutóbb az egyik kijevi jótékonysági alapítvány vezetőjét támadták meg, akitől az eddig összegyűjtött pénzt követelték.

Szergej Hrab zászlóaljparancsnok a Korreszpondent.net hírportálnak elismerte, hogy nemrég tizenkét újonc dezertált tőlük, akik alig egy hete jelentkeztek az Ajdar soraiba. Egyik éjjel sikerült fegyvereket szerezniük, majd megszöktek a zászlóalj kiképzőbázisáról.

Három autót köröznek

A kijevi rendőrség az egység belső rendészetének tagjaival együtt nagy erőkkel keresi a dezertőröket. Jelenleg három személygépkocsit köröznek, amelyeket a szökevények zsákmányoltak különböző magánszemélyektől.

Anton Gerascsenko belügyi miniszteri tanácsos bejelentette, hogy a napokban a fővárosban őrizetbe vettek egy férfit, aki az Ajdar tagjának vallotta magát, és nemrég fegyverrel kényszerítve elrabolt egy újságírót. Kihallgatásakor elmondta, hogy vezetői azzal a paranccsal küldték Kijevbe, hogy tehetősebb üzletemberekből „sajtoljon ki” néhány jobb terepjárót, s azokat juttassa el a zászlóaljhoz.