Két jelölt maradt versenyben Romániában

Vágólapra másolva!
Helyi idő szerint reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek vasárnap. Mintegy 18,3 millió román állampolgár számára, hogy megválasszák az ország államfőjét a következő ötéves időszakra. A november 2-án lebonyolított első forduló után ketten maradtak versenyben: Victor Ponta jelenlegi szociáldemokrata miniszterelnök és Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere. 
Vágólapra másolva!

Kettejük közül választják meg a tíz év után leköszönő Traian Basescu utódját.

Belföldön 18 ezer 500, külföldön pedig kevesebb, mint 300 szavazóhelyiséget rendeztek be. A külföldön élő román állampolgárok számát a bukaresti hatóságok több mint hárommillióra becsülik.

A voksolásra feszült hangulatban kezdődött, miután az első fordulóban sorok alakultak ki a külképviseleteknél, és sokan nem tudtak szavazni.

Hatan készítenek exit pollt

A két forduló között az ország nagyvárosaiban kormányellenes tüntetéseket szerveztek, amelyek résztvevői azzal vádolták a szociáldemokrata Ponta-kormányt, hogy szándékosan akadályozza a - többnyire a jobboldalt támogató - külföldön élő románok szavazását.

A választáson hat közvélemény-kutató cég készít országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becsléseket a vasárnap esti urnazáráskor (magyar idő szerint 20 órakor) ismertetik a hírtelevíziók.

Az első részeredményeket hétfő hajnalban teszi közzé az országos választási iroda.