A korrupciós botrány miatt lemondott a miniszter

Vágólapra másolva!
Lemondott Miguel Macedo portugál belügyminiszter vasárnap este, miután az országban magas rangú tisztviselőket is érintő korrupciós botrány robbant ki a külföldi befektetőknek fenntartott úgynevezett aranyvízum kibocsátásával kapcsolatban. Hozzátette, hogy ő maga nem követett el semmi törvénytelent, lépésével a kormány és az állami intézmények hírnevét szeretné megóvni.
Vágólapra másolva!

A nehéz gazdasági helyzetben lévő ország azoknak a külföldi befektetőknek kínál aranyvízumot, akik hajlandóak ott 500 ezer eurónyi érték feletti ingatlant vásárolni. A befektetés minimális időtartama öt év. Az elmúlt két év alatt a program több mint egymilliárd eurós bevételt hozott Portugáliának, a befektetők leginkább kínaiak voltak.

Aranyvízum

A rendőrség az elmúlt napokban több magas rangú tisztviselőt vett őrizetbe, köztük Manuel Jarmela Palost, a határőrség vezetőjét is, az aranyvízummal kapcsolatban feltételezett korrupciós és hivatali visszaélések, továbbá pénzmosás miatt, és több minisztériumban – így a belügyi tárcánál is – vizsgálatokat folytatott a botránnyal kapcsolatban.

Az intézmények szavahihetőségét védelmezi

Macedo vasárnap hangoztatta, hogy személyesen ő semmilyen formában nem érintett a vízumok odaítélésében, de politikai befolyását rontja a botrány, emellett lemondásával a kormány és az állami intézmények szavahihetőségét kívánja védelmezni. Pedro Passos Coelho miniszterelnök elfogadta a lemondást – tette hozzá.

Az ellenzék számított a korrupcióra

A portugál ellenzék régóta hangoztatja, hogy az aranyvízum jelenlegi rendszere nem jó, mert korrupciót szül, és akár bűnőzöket is beengedhet a schengeni határokon belül lévő országba. A kormány rendre azzal reagált, hogy alaposan ellenőrzi a vízumban részesítendőket. Júniusban azonban a kabinet is elismerte, hogy korrupció gyanúja miatt is folynak vizsgálatok a programhoz kapcsolódóan.