Oroszország megértő Magyarországgal

LAVROV, Szergej; Szijjártó Péter Moszkva, 2014. november 19.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog sajtóértekezletük után Moszkvában 2014. november 19-én. (MTI/AP/Ivan Szekretarev)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog sajtóértekezletük után
Vágólapra másolva!
Oroszország megérti, hogy Magyarország NATO- és EU-tagként teljesíti szövetségesi kötelezettségeit, de saját érdekeit is védi - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Szijjártó Péterrel tárgyalt Moszkvában.
Vágólapra másolva!

Az orosz diplomácia vezetője magyar kollégájával közös tájékoztatóján azt is elmondta, Magyarország megerősítette szándékát a Déli Áramlat területén áthaladó szakaszának a megépítésére.

Szijjártó Péter közölte, Magyarország azt reméli, hogy az Európai Unió és Oroszország mielőbb felújítják a tárgyalásokat az orosz gázt Ukrajna megkerülésével Európa több országába eljuttató gázvezeték megépítésével kapcsolatos kérdésekről.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog sajtóértekezletük után Forrás: MTI/AP/Ivan Szekretarev