Saját puskáikat lopják az ukrán katonák

Vágólapra másolva!
Gyakori a fergyverlopás és a parancsmegtagadás a kelet-ukrajnában harcoló ukrán katonák körében. 3000 eljárás indult ellenük, előfordult, hogy raboltak, gyilkoltak is. 
Vágólapra másolva!

Több mint háromezer súlyos katonai és köztörvényes bűncselekmény miatt indult nyomozás az ukrán karhatalmi erők katonáival szemben a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletek kezdete óta. Erről Vitalij Jarema, az ukrán legfőbb ügyészség vezetője számolt be.

Azt mondta, az ukrán katonák által elkövetett egyes bűncselekmények rendszerszerű jelleget öltöttek. A leggyakoribb a parancsmegtagadás és a fegyverlopás, de előfordultak rablások és gyilkosságok is a civil lakosság kárára.

A főügyész már korábban elismerte, hogy egyre szervezettebben lopják ölt a térségben használt fegyvereket, és terjed az azokkal tajló illegális kereskedelem. Nem csupán a kézifegyverekről, hanem páncélöklökről, aknavetőkről, sőt vállról indítható rakétákról is sz van, utóbbiak különös népszerűségnek örvendenek az Ukrajnában uralkodó fejetlenség nyomán gombaként szaporodó bűnszervezetek körében.