A külügyminiszter fizetne a palesztinoknak, hogy elhagyják Izraelt

Vágólapra másolva!
A keményvonalas Avigdor Liberman támogatja, hogy Észak-Izraelből áttelepedjen az arab többség a majdani független palesztin állam területére, és szerinte ezt Izraelnek anyagi eszközökkel is ösztönöznie kellene.
Vágólapra másolva!

Liberman pártja, Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) politikai manifesztumát frissítette fel tulajdonképpen a Jerusalem Post szerint a javaslattal.

„Azok, akik úgy döntenek, hogy palesztinnak tartják magukat, lemondhatnak izraeli állampolgárságukról, elköltözhetnek, és a majdani palesztin állam polgárai lehetnek”, írta, és szerinte ezt a lépést Izraelnek „gazdasági eszközökkel” kell ösztönöznie.

A manifesztum ugyanakkor nem tesz javaslatokat olyan égető problémákkal kapcsolatban, mint az izraeli-palesztin konfliktus és ezen belül Jeruzsálem kérdése, valamint, hogy mi legyen a ciszjordániai zsidó telepekkel, illetve a határokkal – hangsúlyozta az AP amerikai hírügynökség.

Azt azonban Liberman is elismeri, hogy a béke érdekében szükséges lesz területi kompromisszumra jutni a palesztinokkal és a mérsékelt arab államokkal.

Javaslatait éppen akkor tette közzé, amikor éles bírálatok érik Benjamin Netanjahu kormányfőt, amiért olyan parlamenti döntés meghozatalát sürgeti, amelyik zsidó államként határozná meg Izraelt.