Imára gyűlő muszlimokat robbantottak fel Nigériában

Kano, 2014. november 28.
Pokolgépes támadás helyszíne a nigériai Kanóban 2014. november 28-án, ahol hármas robbantásos merénylet történt a város nagymecseténél. A terrorcselekményben az AFP francia hírügynökség szerint legalább 64-en életüket vesztették é
Kano, 2014. november 28. Pokolgépes támadás helyszíne a nigériai Kanóban 2014. november 28-án, ahol hármas robbantásos merénylet történt a város nagymecseténél. A terrorcselekményben az AFP francia hírügynökség szerint legalább 64-en életüket vesztették és 126-an megsebesültek. (MTI/AP/Muhammed Giginyu)
Vágólapra másolva!
Több mint százan is meghalhattak a nigériai Kanóban történt hármas robbantásban pénteken. Az elkövetők imára gyűlő muszlimokat támadtak, három pokolgépet robbantottak egyszerre, majd lőtték is a tömeget a nagymecsetben.
Vágólapra másolva!

Nem hivatalos források már több mint százra teszik a pénteki nigériai robbantásos merénylet halottainak számát. A támadás a kanói nagymecset, illetve és az abban imára gyűltek ellen irányult Nigéria muszlim többségű északi részén, ahol gyakran követ el merényleteket a Boko Haram iszlamista terrorszervezet. A terrorcsoport a kormányerőkön és a keresztényeken kívül gyakran támad a szélsőséges muszlim ideológiájánál mérsékeltebb tanokat hirdető mecsetekre is.

Szemtanúk szerint három pokolgép lépett egyszerre működésbe az ima miatt zsúfolt mecset kertjében. A robbanás után ismeretlenek lőfegyverekből nyitottak tüzet a tömegre.

120 halott is lehet

Az áldozatok számáról egymásnak ellentmondóak a jelentések. A kanói rendőrfőnök-helyettes szerint 35-en vesztették életüket és sokan megsebesültek. Az AFP francia hírügynökség egészségügyi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy 120-an haltak meg és 270 a sebesültek száma. Korábban az AFP riportere 92 áldozat holttestét számolta össze a kanói halottasházban.

Forrás: MTI/AP/Muhammed Giginyu

A merénylet célpontja a feltételezések szerint Kano emírje, Sanusi Lamido Sanusi volt, akinek palotája a mecset mellett áll. Ő Nigéria második számú muzulmán elöljárója, egyben a központi bank volt elnöke. Sanusi az előző héten élesen kikelt a Boko Harammal szemben, és felszólította híveit, hogy szálljanak szembe a terrorszervezettel. Munkatársai szerint az emír nem tartózkodott a mecsetnél a robbantások idején.

Másfélmilió menekült

A merénylete egyelőre senki nem vállalta magára, de megfigyelők a Boko Haram támadásainak jegyeit vélik felfedezni.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta harcol Nigéria északi részén. A Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint a csoport tagjai legalább kétezer civillel végeztek az év eleje óta. Templomokat, iskolákat, illetve a radikális ideológiáját nem osztó mecseteket is gyakran vesz célba. Tavaly májusban a nigériai vezetés szükségállapotot hirdetett ki az ország egy részén, és ENSZ szerint csak azóta másfél millió ember hagyta el otthonát a térségben az erőszak miatt.

Észak-Nigériában csütörtökön egy buszpályaudvaron is történt robbantásos merénylet, ott 40-en haltak meg.