Megnyit a világ legnagyobb műjégpályája

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg pénteken az orosz fővárosban a nemzetgazdasági kiállítási központ területén. A különböző létesítményekkel együtt több mint 57 ezer négyzetméter kiterjedésű területen 20,5 ezer négyzetméternyi jégfelületet hoztak létre. Egyszerre 4 és fél ezren tudnak majd korcsolyázni rajta, naponta pedig legalább 20 ezren használhatják az óriási műjégpályát. A műjégpályája 1,3 ezer négyzetméterrel haladja meg a korábbi világrekordert, a Hollandiában lévő FlevOnice jégpályát, amelynek mérete 19,2 ezer négyzetméter.
Vágólapra másolva!

A műjégpályát az egykori Szovjetunió gazdasági, műszaki és tudományos eredményeit, és a különböző köztársaságok vívmányait bemutató épületek szomszédságában, a Barátság tér és a Kővirág nevű, aranyozott szobrokkal és búzakalászokkal díszített szökőkút között alakították ki.

Az eltérő tudású korcsolyázók kedvéért és a főként műkedvelők biztonsága érdekében több zónára osztották a pályát. A romantika híveinek kialakították a "szerelmesek sétányát", az extrém sportok kedvelőinek külön terület áll rendelkezésükre, de a jégkorong szerelmeseinek is építettek pályát. A hangulat emeléséhez különleges díszkivilágítást alkalmaztak, a szovjet időket idéző épületeket, a hidakat, a jeget 100 ezer LED-izzóval világították ki.