Tucatnyi ember halálát hozzák kapcsolatban az influenzaoltással

Vágólapra másolva!
Olaszország több városából érkeztek hírek halálesetekről, és rendszerint idős emberekről van szó, ráadásul egyesek közülük a forgalomból nem kivont védőoltás beadása után haltak meg.
Vágólapra másolva!

Korábbi hírek arról szóltak, hogy három idős ember halála miatt leállították az influenza elleni védőoltást az észak-olaszországi Lombardiában. Az influenzaoltás után meghalt emberek mindegyike 68 évnél idősebb volt, és más betegségben is szenvedtek. Az érintett személyeknek beadott oltóanyagot tartalmazó tételeket bevonták, és Lombardiában az esetek kivizsgálásáig felfüggesztették az influenza elleni oltást.

Luca Pani, az olasz farmakológiai hivatal (AIFA) vezetője hangsúlyozta, hogy egyelőre nem bizonyított a közvetlen kapcsolat a tizenegy haláleset és a védőoltás beadása között, a szám növekedése feltehetően a médiában megjelent hírek okozta félelemmel magyarázható. Körülbelül egy hetet kell várni arra, míg kiderül, hogy valóban az oltások okozták-e az idős emberek halálát.

Giacomi Milillo, az olasz családiorvos-szövetség vezetője hangsúlyozta, hogy tavaly nyolcezren haltak meg az influenza okozta szövődményekben Olaszországban, ezért a védőoltás beadása nagyon fontos. Rámutatott arra, korábban is előfordult, hogy gyanús esetek miatt hónapokra leállítottak valamely védőoltás forgalmazását, majd bebizonyosodott, hogy alaptalanul. Milillo szerint tartani lehet attól, hogy az egyre terjedő hisztéria visszafogja az oltási kampányt, amely sok életet menthet meg.