Összedugja fejét Orbán Viktor két példaképe

Vágólapra másolva!
A NATO-tag Törökországot és a nyugattal szemben egyre keménykedőbb Oroszországot több dolog köti össze, mint elválasztja. Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök ezekről egyeztet hétfőtől Ankarában.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi politika, az energiaellátás, a kereskedelem kerülnek terítékre Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfői ankarai találkozóján. Azokat a kérdéseket tekintik át, amelyek a jelen helyzetben összekötik vagy elválasztják a NATO-tag Törökországot és az utóbbi időben a nemzetközi színtéren egyre keményebben fellépő Oroszországot.

"A két félnek vannak közös érdekeik, és nem szeretnék, ha ezeket kisebb konfliktusok csorbítanák" - idézte az AFP Ilter Turant, az isztambuli egyetem professzorát.

Régi birodalmak örökösei

Mind a 60 éves Erdogan, mind pedig a 62 éves Putyin karizmatikus és ambiciózus vezető, aki egy-egy múlt századi birodalom utódállamát irányítja, akik komoly, erőszakos belső társadalmi megmozdulásokkal voltak kénytelen szembenézni. Oroszország 2011-2012-ben, Törökország pedig 2013 közepén, de mindkettőjüknek sikerült felülkerekedniük ezeken, és újra megválasztották őket.

Ami biztosan nem köti őket össze, az Szíria kérdése, amelyben Putyin Bassár el-Aszad elnök támogatója, míg Erdogan fáradhatatlanul követeli a szíriai elnök eltávolítását.

Ami viszont összeköti őket:

  • az Iszlám Állam elleni küzdelemben, egyaránt szükségesnek tartják hatékony fellépést,
  • mindkettőjüknek feszültté vált a viszonyuk a nyugati világgal,
  • a gazdasági együttműködés és kereskedelem,
  • az energiaellátás (Törökország a tizenkettedik az orosz földgázvásárlók rangsorában, közvetlenül Németország után).

Oroszország és Törökország éppen a napokban állapodott meg arról, hogy a jövőben fokozzák a Kék Áramlat gázvezetéken exportált gáz mennyiségét, évente mintegy 3 milliárd köbméterre emelve azt. Ankarában 2010-ben aláírták a megállapodást arról, hogy Oroszország 20 milliárd dollárért épít négyreaktoros atomerőművet Törökországban.

Orbán Viktor idei tusványosi beszédében állította sikeres példákként Magyarország elé többek között Törökországot és Oroszországot.