A súlyos vereség után lemondott a kormány

2014.12.01. 10:14

A tajvani kormányzópárt a hat nagyvárosból egyet, a tizenhat kisebb városból és megyéből ötöt volt képes megtartani a vasárnapi helyhatósági választáson.

Lemondott a tajvani kormány a hétvégi helyhatósági választásokon miután a kormányzó Kuomintang párt (KMT) súlyos vereséget szenvedett. Csiang Ji-hua kormánya ügyvivőként addig marad hivatalban, amíg az elnök ki nem nevezi utódját, és fel nem áll az új kabinet.

A KTM a választásokon a hat nagyvárosból egyet, a tizenhat kisebb városból és megyéből ötöt volt képes megtartani. A fővárosban, Tajpejben a polgármesterségért induló független jelölt több mint 16 százalékkal kapott több szavazatot a Kuomintang színeiben indulónál. Sajtóértesülések szerint a még szűk két évig hivatalban maradó Ma Jing-csiu elnök – felelősséget vállalva a történtekért – még ezen a héten lemond pártelnöki posztjáról.

Súlyos vereséget szenvedett a kormánypárt TajvanonForrás: MTI/AP/Wally Santana


 A Global Times című, angol nyelvű kínai napilap hétfői szerkesztőségi cikkében a tajvani demokrácia hosszan tartó próbájáról elmélkedik, és úgy véli, a KMT veresége a gazdaság és a társadalom nem megfelelő „menedzselésének” számlájára írandó.

A lap szerint egyértelmű, hogy a vereség nem a függetlenségpártiak győzelmét jelenti, és ezzel a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Haladó Párt (DPP) is tisztában van. Ha a DPP vissza akarja szerezni a hatalmat, észben kell tartania, hogy a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokban elért eredmények „nem visszafordíthatók”.