Folytatódhat a horvát eljárás Hernádi Zsolt ellen

Vágólapra másolva!
A magyar felmentés semmin sem változtat.
Vágólapra másolva!

Várhatóan nem befolyásolja a Horvátországban Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indított büntetőjogi eljárás lefolyását a budapesti Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete, közölte a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK). Az USKOK tisztségviselői úgy vélik, a magyar bírói döntés nem változtat semmin, és a Mol elnöke elleni horvátországi eljárás folytatódhat.

Nem vonták vissza

Emlékeztettek arra, hogy az energiavállalat vezetője elleni vádakat továbbra sem vonták vissza, és hogy ügyét három évvel a magánvádi eljárás elindítása előtt kezdték meg. Azt is leszögezték, hogy a horvát ügyészség nem helyezte át az ügyet magyar bírósághoz. Zamecsnik Péter, Hernádi Zsolt magyarországi ügyvédje viszont korábban úgy nyilatkozott, hogy egy jogerős, felmentő ítélet arra kényszeríthetné a horvát hatóságokat, hogy ejtsék a korrupciós vádakat az elnök-vezérigazgató ellen.

Magyarországon felmentették

Az ítélőtábla december 3-án apróbb módosításokkal helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt az energiavállalat vezetője ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet. Hernádi Zsolt ellen a Mol egyik részvényese - aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt -, terjesztett elő pótmagánvádat, azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentősen, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához. A Fővárosi Törvényszék 2014 májusában megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.