A milliomosok Hillary Clintont akarják elnöknek

Hillary Clinton leköszönő külügyminiszter és Barack Obama, valamint Bill Clinton a második beiktatás idején
Vágólapra másolva!
Ötszáz milliomost kérdeztek meg, kit szeretnének az Egyesült Államok következő elnökének.
Vágólapra másolva!

A CNBC felmérésében kényelmes többséget szerzett az egykori first lady és külügyminiszter a megkérdezettek 31 százalékának támogatásával.

Őt 18 százalékkal követi a Bush-klán újabb tagja, Jeb, aki még nem döntötte el, indul-e a megmérettetésen. A maradék szavazatokon hét politikus osztozott – számolt be a Time amerikai hírmagazin.

A megkérdezett milliomosok között egyenlő arányban voltak republikánus, illetve demokrata érzelműek, valamint független gondolkodásúak.

Hillary Clinton még nem jelentette be hivatalosan, hogy indul Forrás: AFP/Lisa Lake