Összeomlott egy iskola, tíz halott

Vágólapra másolva!
Összeomlott egy iskola hétfő reggel a kínai fővárosban, a szerencsétlenségben tíz ember életét vesztette, négyen pedig megsérültek.
Vágólapra másolva!

A baleset Peking északnyugati részén, a Csinghua középiskolában történt. Mindegyik halott építőmunkás volt, tanárok vagy diákok nincsenek az áldozatok között. A romokat megfelelő felszerelések hiányában egyelőre nem sikerült eltakarítani, így a mentést sem tudták még megkezdeni.

A baleset okát a hatóságok vizsgálják. Kínában tavaly elrendelték az iskolaépületek statikai vizsgálatát, mivel a 2008-as földrengésben sok iskola összeomlott a hibás szerkezet, valamint a selejtes építőanyagok miatt.