Máshol keresik a lezuhant repülőgép törzsét

Vágólapra másolva!
Az eddig vélthez képest máshol valószínűsítik megtalálni az AirAsia napokban lezuhant repülőgépének törzsét, ezért a maláj királyi haditengerészet parancsnokának pénteki tájékoztatása szerint mintegy 55 kilométerrel módosították a keresés helyszínét.
Vágólapra másolva!

Abdul-Azik Dzsafar a Twitter közösségi portálon azt írta, kelet felé, 5400 négyzetkilométeres felületen kutatnak a roncsok után a Jávai-tengeren, ahol lezuhant a gép. A "leginkább valószínűsíthető területet" három hajó kutatja, ezek fejlett víz alatti rendszerek alkalmazására is képesek. A munkát búvárok is segítik.

Közben az indonéz hatóságok közölték, hogy hajón francia szakembereket szállítanak pénteken a keresés helyszínére, hogy segítségükkel - többek közt hidrofonos kutatással - megtalálják a gép fekete dobozait. Ez szakértők csütörtökön megfogalmazott véleménye szerint akár egy hétbe is beletelhet.

Az időjárás továbbra sem kedvez a kutatásnak, vasárnapig esőre, erős szélre és akár négyméteres hullámokra kell számítani, emellett erősek az áramlatok is. A rossz körülmények közepette eddig tíz holttest került elő, a fedélzeten 162-en voltak. A szakemberek szerint a legtöbbjük maradványai a gép törzsében vannak. Az AirAsia 8501-es járata vasárnap reggel indult Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a Jávai-tenger fölött, a borneói Kalimantan és Jáva között repült.