Egy hétig élt halott anyjával a kínai testvérpár

Vágólapra másolva!
Otthonában találták meg azokat az általános iskolás korú kínai gyerekeket, akik december 27. óta éltek egy légtérben halott anyjukkal. Attól féltek, hogy leszidják őket.
Vágólapra másolva!

Egy hete élt halott édesanyjával az a két kínai tinédzser, akikre egy látogató talált rá a délkeleti Kojcsou tartomány egyik kisvárosában. A 34 éves nő még december 27-én halt meg, hatodik és hetedik osztályos fiaihoz pedig január 3-án kopogtatott be egy önkéntes, akinek az volt a dolga, hogy a tanulmányaikat ellenőrizze – számol be a SINA. A sanghaji hírügynökség szerint, mielőtt megtalálták őket, a gyerekek magukra zárták az ajtót, mert attól tartottak, hogy leszidják őket.

A hírforrásnak nyilatkozó rokonok szerint az elhunyt édesanya mentális zavarokkal küzdött – 2013-ra már olyan súlyos volt az állapota, hogy járni sem tudott –, férje 2011-es halála óta pedig a két fiú gondoskodott róla. A nő halálának oka ugyanakkor még ismeretlen.