Idén mindennap lerajzolja Mohamedet

Vágólapra másolva!
Így tiltakozik a szerdai gyilkosságok miatt egy karikaturista.
Vágólapra másolva!

Az idei év minden hátralévő napján le fogja rajzolni Mohamed prófétát egy amatőr karikaturista, hogy így álljon ki a szatíra mellett a Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztősége ellen végrehajtott véres támadás után. A névtelenségbe burkolózó amatőr alkotó első rajza itt látható.

Ennél az egyszerű figuránál azonban többet ígér a rajzoló, aki szerint egyre érdekesebb lesz, „csak ki kellett alakítanom az alapokat” – idézte az Independent brit lap.

A szerdai támadásban 12 ember vesztette életét, a tettesek után folyik a hajsza, utoljára egy benzinkúton látták őket Párizstól északra. A támadásra válaszul született egyéb karikatúrákból itt láthat válogatást.