Kilenc gólyát mészároltak le az állatkertben

Vágólapra másolva!
Madárinfluenza miatt leölték a rostocki állatkert teljes gólyaállományát, mert egy korábban elpusztult gólyánál az erősen fertőző H5N8-as típusú madárinfluenza nyomára bukkantak.
Vágólapra másolva!

Két további gólya szintén elpusztult már a hétvégén, az állomány maradék kilenc egyedét ezért mind megölték - mondta el Till Backhaus, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány gazdasági minisztere. Szintén leöltek 23 kacsát, amelyeket a gólyákkal közös röpdében tartottak. Ha nem mutatkoznak többé a vírus nyomai, az állatkert többi szárnyasának megkímélik az életét - közölte a miniszter.

500 madár veszélyben

Udo Nagel, az intézmény igazgatója elmondta, hogy minden, az állatkertben tartott madarat megvizsgálnak. Mintegy 500 madár, köztük 30 erősen védett és ritka faj, például flamingók és rétisasok élnek a rostocki állatparkban. A szárnyasok takarmányát és alomját is átvizsgálják a szakértők.
Nagel szerint egyelőre rejtély, hogyan került a vírus az állatkertbe, ugyanis minden madarat istállóépületekben vagy fedett röpdékben helyeztek el. A megfertőződött gólya már 2011 óta élt az állatkertben.

30 ezer pulyka

Az intézmény csütörtökön zárva tartott, de pénteken részlegesen megnyitották a látogatók előtt.
Az állatkert körzetében lévő baromfitelepeket, a hobbi madártartók állatait is megvizsgálják, a privát állattartók madarait azonban nem kell megölni, mert a járvány csak egy kis állományban tört ki.
Mecklenburg-Előpommerániában november elején viszont több mint 30 ezer pulykát érintett a madárinfluenza: 2000 állat elpusztult, a többit leölték. Két héttel később a Rügen közelében lévő Ummanz szigetén először mutatták ki Európában vadon élő madárnál - egy récénél - a H5N8 vírusát.