Franciaország: hetekig marad a terrorkészültség

Vágólapra másolva!
Fenntartják a franciaországi Ile-de-France régióban a terrorkészültség magas szintjét.
Vágólapra másolva!

Még hetekig fenntartják a franciaországi Ile-de-France régióban a terrorkészültség magas szintjét, az ország többi részében pedig a hozzá kapcsolódó különleges intézkedéseket, sőt tovább szigorítják azokat – jelentette be szombaton Bernard Cazeneuve belügyminiszter a kormány válságtanácskozása után, amelynek témája az előző nap véget ért terrorcselekmény-sorozat volt.

Az áldozatok emlékére rendezendő vasárnapi párizsi megemlékezéssel kapcsolatban – amelyen Francois Hollande francia elnök és több külföldi vezető is részt vesz – a miniszter kijelentette, hogy a hatóságoknak minden eszköz rendelkezésükre áll a biztonság szavatolására.

Több mint egymillió embert várnak az eseményre, amelyen a megemlékezés mellett a cél a szabadság és a demokrácia melletti kiállás lesz a terrorizmussal szemben.